Csupán valami finom, puha képzet, könnyű sejtelem

Annak idején, horgolós pályafutásom kezdetén több helyen is olvastam az alaptételt: ez a technika a kötésnél merevebb felületet eredményez, a horgolt daraboknak jobb, erősebb, keményebb a tartása - ezt mindig mérlegeljük, amikor a horgolás mellett döntünk. Később sorra találkoztam olyan horgolt holmikkal, amelyek kicsit sem voltak merevek, és egyre többször láttam, hogy vannak, akik mégiscsak képesek kifejezetten lágy esésű, finom, puha, simogató ruhadarabokat horgolni - arról azonban fogalmam sem volt, hogy ők hogyan csinálják. A sok gyakorlat aztán rávezetett néhány dologra. Arra például, hogy nemcsak kötni, de horgolni is lehet szorosabban vagy lazábban, és érdemes is megfelelő tűválasztással igazodni az egyéni adottságainkhoz, akár eltérve az ajánlott mérettől. Nagy barátaim lettek továbbá a bambusztartalmú fonalak, amelyek hajlamosak rá, hogy lágyan omolva adják oda magukat az acélos, masszív horgolótűk határozottságának, mint szerelmes nőszemélyek férfias táncosaiknak. A bambusz viszont nem igazán téli alapanyag, bár gyapjúval kombinálva érdekes lehet.
Amikor az 1001 fonal őszi-téli kínálatából kipróbálásra kínált Phil Caresse fonalról azt olvastam, hogy "eszméletlenül puha", őszintén szólva azt gondoltam, jó, jó, hát persze, hogy puha, mi más lehetne egy téli fonal; végül is viszonylag ritkán szeretne az ember szúrós cuccot készíteni - ezt azért elég sok más fonal is tudja. A meglepetés akkor ért, amikor kézbe is vehettem a küldött mintát: a Caresse nem szimplán puha, hanem a legpuhább fonal, amit eddig próbáltam. Annyira puha, hogy amikor elkészítettem belőle a horgolásmintát, és utána visszatértem egy másik darabhoz, amit egy addig szintén puhának tűnő fonalból kötöttem, az kellemetlenül érdesnek és szúrósnak tűnt az új tapasztalathoz képest. Mint amikor a finom, meleg vízből kilépve az ember dideregni kezd az addig kellemes hőmérsékletűnek érzett fürdőszobában. Le kellett tennem a kötést, amíg a kezemből eltűnt a Caresse-érzet, és csak utána tudtam folytatni. És még csak nem is ez a finom, valóban cirógatós puhaság a legjobb tulajdonsága a fonalnak. A Caresse szerintem abban páratlan, hogy még a hideg időjárásnak megfelelően, viszonylag tömötten horgolva is a bambuszos alapanyagokhoz hasonlóan lágy, omló, szép esésű struktúrát eredményez - kötve is csodákra lehet képes. (Nem véletlen, hogy a maradékból most fiúsapka készül, kötöttben.)
A minta után készült sapkához illő nyakmelegítő saját kreálmány, elég sokat kellett bontogatnom, mire kialakult a végső formája, de ezt is jól tűrte a fonal, ahogy az elkészült sapka is azt, amikor kicsi kezek "én ededüj akajom! felkiáltással addig húzzák-vonják, amíg nagyjából a helyére kerül. A mosással viszont valószínűleg óvatosan kell bánni, a leírás ellenére se tenném gépbe, mert én ugyan még nem mostam, óvatosan sem, de valaki megtalálta a horgolásmintákat, és babázás közben, az anyai szerepbe helyezkedve felmosást játszott velük, a valószínűleg nagyon alapos, sőt inkább kegyetlen sikálás, dörzsölés és vizezés eredményeképp pedig én már enyhén nemezesnek nevezhető állapotban találtam rájuk később.

Sapka minta (kis változtatással): Cable Beanie,
3,5-es tűvel horgolva, a két darab együtt 1,5 gombóc

12 megjegyzés:

  1. Felcsigázott ez a fonál...puha, meleg, és jobban mint mások??? Királyság:):) Mennem kell fonálért szombatig valahová, azt hiszem beugrom az 1001-be:)
    Köszönöm, hogy megosztottad az élményt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hasonlóan jó tapasztalatokra teszel szert, Timi! :-)

      Törlés
  2. nagyon csinos lett. ezt a fonalat én is szívesen kipróbálnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó előtti bejegyzésed alapján: csak óvatosan! :-D

      Törlés
  3. Ma végre évek után először elmentem fonalat venni és miután reggel olvastalak, kerestem ezt a puha érzést :) Nagyon szép és praktikus lett ez a szett, modelled pedig két lábon járó bűbáj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó dolog az újrakezdés, egyszerre izgalmasan más, és mégis ismerős. Remélem, sok örömödet leled megint a fonalakban, Judit! :-)

      Törlés
  4. bele se merek gondolni az eeeeeeennyire puhába :) Pont nyáron jártam úgy, hogy a puhának tartott vastag pulóverezés közben pamuttal és bambusszal is játszottam, és utána az a puha már nem is tűnt puhának, szerintem addig jobb nekem, amíg nem járok az 1001 felé...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ember nem gondolná, hogy a nagyonpuhának is vannak alkategóriái, aztán rájön, hogy de.

      Törlés
  5. Hű, te aztán tudsz kedvet csinálni fonalakhoz, kézimunkához! Olyan régen kötöttem-horgoltam már, hónapokkal ezelőtt, de most megjött hozzá a gusztusom :-) és egyszer ezt is kipróbálnám! A sapi meg a nyakmelegítő nagyon klassz darab, olyan jól áll a kis mademosielle-nek! Az arcocskáján is látszik, hogy komfortosan érzi magát a puhaságban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szereti nagyon, és a fiús-felnőttes szürkeség is nagyon kellett, mert a mademoiselle-nek a pufidzsekije pint, az egyik kabátja rózsaszín, a másik meg lila, szóval kellett az ellensúly. :-)Remélem, mielőbb fonalakhoz jutsz, ősszel az is kell, mint a meleg tea!

      Törlés
  6. En ezt meg szeretnem simogatni! Ez az egyszeru erzes koltozott belem. Ha a fonal puhasaga egy ilyen bubajos egyenen van, akkor meg plane!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanezt érzem: külön is simogatom, meg a buksin is simogatom! :-D

      Törlés